Az ősz elképzelhetetlen sütőtök nélkül, annak ellenére is, hogy én magában képtelen vagyok megenni. Ez a tészta azonban egy tökéletes étel azok számára is, akik szintén ritkán választanak sütőtökös fogásokat. A fűszeres-krémes töltelék íze ugyanis egyáltalán nem tolakodó, az elkészítése egyszerű, és a végeredmény is egészen látványos.
Hozzávalók /4 adag/
- 400g sütőtök (főtt mennyiség)
- 300g koktélparadicsom
- 1 fej vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 2-3 ek. olívaolaj
- 40g vaj (elhagyható)
- 2-3 ág kakukkfű
- só, bors
- 250g cannelloni tészta
Elkészítés
1. A sütőtököt félbevágjuk, és alufólia alatt sütőben megsütjük.
2. Egy magasabb falú serpenyőben olívaolajon pirítsuk meg a felkockázott hagymát, majd néhány perc után adjuk hozzá a reszelt vagy szintén apróra kockázott fokhagymát és a kakukkfüvet. Néhány másodpercig együtt is pirítsuk, majd mehet hozzá a felezett koktélparadicsom (ha nagyobb koktélparadicsomot használunk, akkor negyedeljük). Közepes lángon 10-15 percig sütjük, végül keverjük hozzá a sütőtök húsát és a vajat. További kb. 10 percig alacsony lángon főzzük együtt is, sózzuk és borsozzuk ízlés szerint.
3. A tésztának vizzet forralunk, sózzuk. A tésztarudakat kb. 4-5 percig lobogó vízben főzzük, majd kivesszük és kevés olívaolajjal meglocsoljuk. Ezútán a rudakat hosszában félbevágjuk.
4. Egy kiolajozott sütőformába állítgatjuk a felezett tésztarudakat. A sütőtökös tölteléket töltsük zacskóba vagy habzsákba, és így töltsük meg a tésztát. Nem baj, ha egy kevés mellé is megy.
5. 160 fokra előmelegített sütőben (légkeverés nélkül) kb. 20-25 percig sütjük (a tészta puhuljon meg teljesen).
6. Tálaláskor parmezán vagy pecorino sajttal szórjuk meg.
Forrás: Slowly Veggie! 5/2021