Nagyon egyszerű cukormentes torta, aminek két remek tulajdonsága is van:  lehetetlen elrontani, és isteni finom. A középső réteg persze erdei gyümölcs helyett mással is készülhet, de érdemes savas gyümölcsöt választani, hogy az édes fehér csokis részt ellensúlyozzuk. 

Hozzávalók /22cm-es forma/

Alap

  • 2 tojás
  • 40g eritrit
  • 80g darált  mandula
  • 1 ek. teljes kiőrlésű liszt
  • 30g kókuszolaj
  • 2 tk. sütőpor
  • 1/2 tk. rumaroma

Erdei gyümölcsös réteg

  • 400g erdei gyümölcs (fagyasztott)
  • 1 dl víz
  • folyékony édesítő
  • 5g agar agar

Fehércsoki ganache

  • 400ml kókusztej (konzerves)
  • 90g cukormentes fehér csoki
  • 1 tk. vanília arom
  • 5g agar agar

Elkészítés

1. A tojásokat az édesítővel felverjük, majd hozzáadunk minden nedves hozzávalót, végül a sütőporral és liszttel elkevert darált mandulát.

2. Kivajazott-kilisztezett tortaformába öntjük a tésztát, és 180 fokos sütőben kb. 20-25 perc alatt készre sütjük. Amikor megsült félretesszük hűlni.

3. Az erdei gyümölcsöt közepes lángon egy lábasban kiolvasztjuk, majd hozzáöntjük a vizet, és botmixerrel pürésítjük. 

4. Ekkor hozzákeverjük a az agar agart, és forrástól számított két percig főzzük. Amikor langyosra hűlt, a piskótára öntjük, és dermedésig hűtőbe tesszük.

5. A kókusztejet felforraljuk, majd a tűzről levéve beletesszük az összetört csokoládét, és addig kevergetjük, amíg teljesen fel nem olvad. Hozzáadjuk az agar agart, elkeverjük, és a tűzre visszatéve 2 percig még főzzük.

6. A fehér csokis réteget szintén hagyjuk langyosra hűlni, mielőtt a tortánkra öntenénk. Ismét tegyük hűtőbe legalább 1 órára.

7. A díszítéshez néhány szem erdei gyümölcsöt forgassunk meg eritritben, ezek nagyon jól fognak mutatni az élénk színek között.