Szaftos, padlizsános marharagu, ami garantált siker, ha éppen unod a klasszikus pörkölt ízt.
Hozzávalók /4 főre/
- 500 g marhús kockázva (comb/rostélyos/nyak)
- 2 padlizsán
- 1 fej vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 kápia paprika
- 1 ek. pirospaparika
- 2 dl paradicsompüré
- fél csokor bazsalikom
Elkészítés
1. Az apróra vágott vöröshagymát kevés zsíradékon megdinszteljük. Ha ez kész, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, kicsit pirítjuk. Végül az alaphoz jöhet az apróra kockázott paprika is.
2. Eközben a padlizsánt megmossuk, és 200 fokos sütőben kb. 30 perc alatt puhára sütjük. Nem kell lefedni, hiszen ha meg is ég, a héját úgyis lehúzzuk.
3. A kockázott marhahúst a hagymához adjuk, lepirítjuk. Hozzákeverjük a pirospaprikát, egy kicsit együtt is pirítjuk (csak néhány másodpercig), majd felöntjük 1 dl vízzel és a paradicsompürével.
4. Sózzuk, borsozzuk, majd közepes lángon hagyjuk, hogy a hús megpuhuljon. Ha nagyon forrna, vegyük lejjebb a hőt.
5. A padlizsánról, miután már kicsit kihűlt, könnyedén le tudjuk húzni a héját. Az egyiket villával pépesre nyomkodjuk, a másikat összekockázzuk (kb. akkorára mint a hús mérete).
6. Amikor a hús már majdnem megpuhult tegyük hozzá a pépesített padlizsánt.
7. Takarék lángon főzzük még kb. 20 percig.
8. Végül adjuk hozzá a kockázott padlizsánt és az aprított bazsalikomot, ezzel már csak egyet forraljunk rajta, ízlés szerint még sózzuk.