Borok, vagy utazás esetén a többségnek nem Németország az első desztináció, ami eszébe jut. Vannak azonban Németorszának olyan tájai, a nagy városokon kívül is, amelyeknek érdemes egy esélyt adni. Az egyik ilyen a moseli borvidék, a rizling borok otthona, ami Európa egyik, talán kevéssé ismert bortermelő régiója.

mosel folyo bor

Bár a Mosel az ötödik legnagyobb német borvidék, az itt megtermelt boroknak mindössze 25%-a kerül exportra, a többit belföldön értékesítik. Részben ezért sem olyan széleskörben ismert, pedig a világ legnagyobb rizling termelő vidéke ez.

A folyó két partján, helyenként 65 fokos szögben, meredeken emelkedő hegyoldalakon elhelyezkedő szőlőtőkék látványa egészen különleges. A régió legismertebb szőlőfajtája tehát a rizling, melyet a teljes terület 60%-án termelnek, de összességében is több, mint 90%-ban fehér szőlőfajták a jellemzőek.

mosel szolok

Hogyan érdemes felfedezni a régiót?

Bicikli

A folyó partján Trier-től egészen Koblenz-ig (kb. 200 km) tekerhetünk nyugodt körülmények között (emelkedőkkel azért számoljunk). Bérlésre sok városban van lehetőségünk, előre foglalni azonban mindenképpen érdemes.

mosel bicikli

Hajó

A Mosel szinte teljes hossza hajózható, rövid sétahajókázásra például Cochem-ből és Bernkastel-ből van lehetőség (kb. 1.5 óra). A rendszeresen közlekedő hajókkal azonban könnyedén juthatunk el egyik
városból a másikba is, a kerékpár szállítása pedig mindegyiken megoldott, és borokat is kóstolhatunk az út alatt.

moseli borvidek

Túrázás

Rengeteg túraútvonal közül válogathatunk, amihez az Outdooractive nevű alkalmazást érdemes letölteni. A szőlőtőkék közé  felkapaszkodva pedig jól jön, ha van nálunk bor és némi snack, ugyanis számos helyen tarthatunk rögtönzött pikniket.

borvidek

Mit érdemes megnézni és hova érdemes elmenni?

Trier

trier

Németország legrégebbi, római kori városa. Hosszabb idelátogatást nem érdemes tervezni, egy nap alatt bejárható.

Bernkastel- Kues

bernkastel

Szerintem a Mosel legszebb városa, tipikus a régióra jellemző épületekkel, hangulatos belvárossal. Rengeteg borászat közül válogathatunk, az egyik legismertebb pl. a Dr. Loosen.

bernkastel mosel

A kilátás a várból is elképesztő, de ha szeretnénk ezt az élményt fokozni, foglaljunk asztalt a Schützenhaus teraszára. Az étterem egyszerű, de ízletes fogásokkal, helyi borokkal és persze csodás panorámával várja az idelátogatókat. A tulajdonos házaspár egyik tagja német, a másik pedig holland, az étlapon a két nemzet ételei köszönnek vissza.

A Flammkuchen itt is, mint ahogy a legtöbb étterem étlapján megtalálható. Ha otthon is elkészítenéd, recepetet itt találsz hozzá.

Traben-Trarbach

traben trarbach mosel

Cochem

cochem mustar

1810 óta működik itt egy mustár manufaktúra, ahol különböző ízesítésű (természetesen rizling boros is akad) és erősségű mustárokat kóstolgathatunk.

cochem libego

A libegő végállomását elérve csodás panoráma fogad, a cochemi vár is innen látszik a legjobban.

Eltz-i vár

eltzi var

Mesebeli vár egy hatalmas erdő közepén. Több irányból, és több túraútvonalon is megközelíthető, a legrövidebb kb. 2 km.

Koblenz

koblenz libego

Az erődöt (Ehrenbreitstein Fortress) egy zárt kabinos libegővel lehet megközelíteni, ami a Rajna felett halad keresztül. A kilátás a városra lenyűgöző, és a két folyó találkozása is sokkal látványosabb innen.

deutsches eck koblenz
drei hefe pizza

A városban bőven találni jó éttermeket és bárokat, az én személyes kedvencem a Drei Hefen. Olasz étterem kitűnő pizza és tészta választékkal, helyi és olasz borokkal.